Sikeresen és kiemelkedő szakmai érdeklődés mellett fejeződött be az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara által szervezett idei Nemzetközi Tudományos Projektkonferencia. A rendezvény középpontjában a „Projektpedagógia a fenntarthatóság szolgálatában – Tanulható fenntarthatóság óvodától az egyetemig, határon innen és túl” című téma állt.

Bodáné Dr. habil. Kendrovics Rita a konferencia főszervezője a konferencia központi törekvéseként az alábbiakat fogalmazta meg:

Legfőbb célunk, hogy az elhangzó plenáris és szekció előadások és ahhoz kapcsolódó műhelybeszélgetések rávilágítsanak arra, hogy a fenntarthatóság nem csupán egy tananyagba illeszthető fejezet, hanem egy olyan élő kompetencia, amelynek hatékony átadásához a hagyományos oktatási keretek már nem elegendőek. Az immár 10 alkalommal megrendezett konferencia fő törekvése, hogy a résztvevők között egy olyan átfogó szakmai párbeszéd alakuljon ki, amely lebontva a falakat a különböző képzési szintek között lehetőséget biztosítson a jó gyakorlatok cseréjére a koragyermekkori neveléstől egészen a felsőoktatásig.

A plenáris ülésen elismert hazai és nemzetközi szaktekintélyek osztották meg gondolataikat:

Dr. Szili Katalin (az Országgyűlés volt elnöke, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács alapítója és tiszteletbeli elnöke) – „Tanulható-e a fenntarthatóság?” című előadásában a fenntartható szemlélet elsajátíthatóságának rendszerszintű kérdéseit elemezte.

Prof. Dr. Dúll Andrea (egyetemi tanár, az ELTE PPK dékánja, az MTA bizottsági tagja) – „Környezetpszichológiai fenntarthatóság a műemlékvédelemtől a településekig” témakörben mutatta be az ember és az épített/természetes környezet közötti tranzakciók pszichológiai vonatkozásait.

Czippán Katalin (a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézet és a Kék Bolygó Alapítvány vezető tanácsadója és szakértője) – „Természeti Oktatás a Fenntarthatóságért, IUCN CEC, A természettől tanulni egy fenntarthatóbb jövőért” címmel tartott prezentációt a természetalapú tanulás fontosságáról.

Dr. habil. PaedDr. Nagy Melinda, PhD. (rektorhelyettes, Selye János Egyetem) – „A terepi tanulás pedagógiai ereje” előadásában a gyakorlati és terepmunka oktatásban betöltött kiemelkedő szerepét hangsúlyozta.

Szőllősi-Sebestyén Zita (Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége, környezetvédelmi oktatás koordinátor) – „Élményből szemlélet – Aha-pillanatok a fenntarthatósági oktatásban” címmel az élménypedagógia és a szemléletformálás összefüggéseit mutatta be. 

A plenáris program részeként került sor a „Környezeti nevelés és fenntarthatóság” című szakkönyv bemutatójára is, amelyet Dr. habil. Zádori Iván (Pécsi Tudományegyetem, Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar kapcsolati dékánhelyettese) prezentált a hallgatóságnak.

A konferencia programját délután 3 párhuzamos szekcióülés keretében, összesen 26 elhangzott előadás (pl. környezetpedagógia, erdőpedagógia, társadalmi innováció, projektoktatás, problémaalapú oktatás, játékos tanulás, AI kihívásai és projektmenedzsment) színesítette, ahol a szakma legkülönbözőbb képviselői mutatták be kutatásaikat és projektötleteiket.

A nagy sikerű rendezvényen elhangzott, lektorált szakmai anyagokból és kutatásokból összeállított hivatalos Absztrakt- és Tanulmánykötet (ISBN kóddal ellátott elektronikus kiadvány formájában) 2026. július 6.-tól válik hivatalosan letölthetővé a konferencia weboldaláról: https://projektkonferencia.rkk.uni-obuda.hu/konferencia-kiadvany/

További bővebb részletek, a szekciókról, előadásokról, illetve korábbi konferencia Absztrakt kötetek és Tanulmánykötetek a rendezvény hivatalos felületén érhetőek el: https://projektkonferencia.rkk.uni-obuda.hu/