Újabb sikeres szakmérnöki államvizsga: hatodszor zártuk sikerrel a Települési szennyvízgazdálkodási szakmérnök képzést!
Örömmel számolunk be róla, hogy az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán immár a hatodik évfolyam fejezte be sikeresen a Települési szennyvízgazdálkodási szakmérnök szakirányú továbbképzést. A három féléves képzés során a hallgatók olyan piacképes és naprakész tudásra tettek szert, amellyel a jövő vízgazdálkodási kihívásaira adhatnak professzionális válaszokat. Képzésünk elsődleges célja olyan specialisták képzése és továbbképzése, akik a korábban megszerzett felsőfokú szakképzettségükre (BSc, MSc mérnöki végzettség vagy korábbi főiskolai, egyetemi oklevél) építve képesek a szennyvíz- és vízgazdálkodás területén a legújabb tudományos és fejlesztési eredmények követésére, valamint azok gyakorlati alkalmazására. Végzett hallgatóink készen állnak arra, hogy építési, üzemeltetési, szakértői, beruházási, közigazgatási és vállalkozói munkakörökben is megállják a helyüket.
Képzésünk aktualitására és fontosságára hívja fel az is a figyelmet, hogy a vízügyi ágazatban folyamatosan növekszik az igény a jól képzett, specializált szakemberek iránt.
Éppen ezért a sikeres befejezést már egy újabb indítása követi, melyet már meg is hirdettünk, és szeretettel várjuk a leendő hallgatóink jelentkezését a 2026 szeptemberében induló új évfolyamra.
Részletes információk, a jelentkezés feltételei és a mintatanterv megtekinthető a képzés hivatalos oldalán: https://rkk.uni-obuda.hu/szakok/telepulesi-szennyvizgazdalkodasi-szakmernok/
Gratulálunk a most végzett települési szennyvízgazdálkodási szakmérnököknek!

