BEMUTATKOZIK A HAZAI ZÖLDIPAR!

Várnak a jövő zöld munkahelyei szakmai napunkon!

2023. október 25. szerda, 10 óra

Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar (1034 Budapest Doberdó u. 6., Schmalz terem)

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kara és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) szakmai napot szervez az Egyetem oktatói, hallgatói számára, hogy az ágazatban működő cégek bemutatásával segítsen képet alkotni azokról a tevékenységekről, munkakörökről, amelyekre a jövőben még inkább szükség lesz!

A programra szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A részvétel térítésmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Miért érdemes eljönni?
A zöldgazdaság kialakításához olyan munkaerőre, fejlesztésekre, innovációkra van szükség, amelyek mind humánpolitikai, mind műszaki, technológiai szempontból a fenntarthatóság alapelveit követik.

Ehhez kívánunk hozzájárulni a szakmai nappal, melynek keretében a résztvevők
– szakmai előadásokon,
– interaktív foglalkozásokon, vetítéseken vehetnek részt,
– cégeket ismerhetnek meg, valamint
– networking lehetőség nyílik számukra.

A helyszínen bemutatjuk a KSZGYSZ által létrehozott – térítésmentes – Zöldállásportál honlapot, amely informatív és sok színes tudnivalót is tartalmaz. A portálon a regisztráltak közvetlenül tudnak kapcsolatot teremteni a vállalkozásokkal, intézményekkel és a szakemberekkel, választ kaphatnak a személyes pályaválasztással kapcsolatos kérdéseikre.

Kiket várunk?
Valamennyi kar valamennyi oktatóját, hallgatóját, az érdeklődőket, akik olyan irányban kívánják tovább képezni magukat, amely a fenntarthatóság, a körforgásos gazdaság témakörét érinti, vagy olyan fejlesztéseken, tudományos munkákon dolgoznak, amelyhez gyakorlati, vállalati ismeretek is szükségesek, vagy éppen TDK, vagy szakdolgozati témájukhoz keresnek információkat, szakmai gyakorlati helyet, vagy éppen duális képzési lehetőséget.

A zöldiparnak nemcsak környezetmérnökökre, hanem gépészmérnökökre, villamosmérnökökre, ipari terméktervező mérnökökre, informatikusokra és gazdasági menedzserekre, mérnöktanárokra is szüksége van.

Regisztrációs űrlap: https://form.jotform.com/232631703376050

Bővebb információ:

Soósné Berecz Márta (Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar)
berecz.marta@rkk.uni-obuda.hu |Telefon: 06-1-666-5947

Bedő Károlyné (KSZGYSZ)
bedo.karolyne@kszgysz.hu | Telefon: 30-884-1370

Álláslehetőség BSc MSc hallgatóknak és pályakezdőknek!

Pályakezdőként keresel laboratóriumi munkát, vagy már az egyetemi éveid alatt szeretnél munkatapasztalatot szerezni? Csatlakoznál egy lelkes, összetartó , kicsit kocka és a mikrobiológiáért rajongó csapathoz? Ha igen, ne habozz, jelentkezz, talán pont rád van szükségünk! Munkavégzés helye, jogviszony jellege: • Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, Antibiotikum Rezisztencia Nemzeti Referencia Laboratórium 1097. Budapest, Albert Flórián út 2 6.• 20 40 órás , határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszony.• Kezdés leghamarabb: 2023. november 1 től.• Illetmény: kormánytisztviselői bértábla szerint.• Feladatok: feno és genotípusos mikrobiológiai vizsgálatok (antibiotikum érzékenység vizsgálata, rezisztencia gének kimutatása, molekuláris tipizálás) elvégzése és adminisztrációja. Mit várunk tőled? • Közép vagy felsőfokú biológiai irányú vagy laboratóriumi asszisztens vagy vegyésztechnikus végzettség.• Lehetsz pályakezdő vagy tapasztalattal rendelkező, lényeg a precíz , felelősségteljes munkavégzésre és csapatmunkára való Önéletrajzodat és motivációs leveledet küldd a toth.akos@nnk.gov.hu címre.

Planet Budapest 2023 rendezvény

Tisztelt Hallgatók, Kollégák!

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a 2023. szeptember 27. és október 1. között a Hungaexpoban megrendezésre kerülő Planet Budapest 2023 rendezvényre.

Az esemény fókuszában a fenntarthatóság és a körkörös gazdálkodás áll a középpontban.

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar képviselteti magát, mindenkinek javasoljuk, hogy látogasson el a rendezvényre.

A belépés ingyenes és regisztráció sem szükséges.

Az esemény fővédnöke Áder János, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány alapítója és kuratóriumi elnöke.

További információ a https://planetbudapest.hu/ weboldalon érhető el.

Sok szeretettel várunk minden kedves látogatót!

”Legyen szívügyünk a Föld!”

Meghívó

Szeretettel várunk minden érdeklődőt: településvezetőket, intézményvezetőket, környezetvédelmi szakembereket, pedagógusokat, civil szervezeteket a

 ÖKO Munkacsoport Alapítvány és a MVM Paksi Atomerőmű Zrt

szervezésében

III. „Legyen szívügyünk a Föld!” Környezetvédelmi konferenciára,

 Paksra.

A konferencia témája:

A teremtett világ védelmében

Globális, lokális és egyéni megoldások keresése a hulladékkezelés területén

2023.október 18. szerda, 10-16 óráig,

Erzsébet Nagy Szálloda Paks Szent István tér.

Amíg az ember súlyosan bele nem avatkozott a természet körforgásaiba, addig nem keletkezett hulladék.  Számtalan dolgot feltatált, hogy többet és többet termeljen, de az „anyag” körforgására nem fordított elég energiát, figyelmet.  Ebből adódik, hogy a Földön számtalan területen felborult az egyensúly. Az ökoszisztémák, a biodiverzitás, a klíma. Csak néhány terület a sok közül. Itt az idő, hogy mindenki a maga szintjén tegyen valamit annak érdekében, hogy kevesebb legyen a hulladék, ne is keletkezzen hulladék, vagy azért, hogy a hulladék nyersanyag legyen.

A háztartási, az intézményi, a munkahelyi, az ipari hulladék mindenhol jelen van.

Ebből adódik, hogy a hulladékkezelés, a hulladékgazdálkodás minden állampolgár, intézményvezető, cégvezető, városvezető feladata – közös ügyünk.

A konferencián tényfeltáró elemzéseket hallgathatunk és keressük és ismerkedünk azokkal a megoldásokkal, amik még nincsenek az elterjedt gyakorlatban, de már bebizonyosodott, hogy a jól alkalmazhatóak a „teremtett világ védelmében”. Gondolkodjunk együtt a globális, lokális és egyéni megoldásokon.

A konferencia fővédnöke: dr Raisz Anikó államtitkár – Energiaügyi Minisztérium

Előadók és előadásaik:

  • Dr Victor András – „Ferenc a fenntarthatóságra nevelő pápa” – Pápai Enciklika üzenete a teremtett világ védelmében.
  • Baloghné Gaál Zsófia- A hulladékkezelés és hulladékgazdálkodás globális kihívásai
  • Dr Kovács Antal – Az atomenergia elfogadottsága és a nukleáris hulladék
  •  Baka Éva „KÖVET” – Ablakon Bedobott Pénz – milyen az, amikor a környezet védelme még gazdasági hasznot is hoz.”
  • Lajter Péter feltaláló- a DAT1 műanyagot helyettesítő anyag bemutatása
  • Előadót várunk az Energiaügyi Minisztériumból
  • Előadót várunk a MOL Magyar Hulladékkezelő Zrt-től
  • Plesz- Kereki Bianka- RHK- Befogadó környezetünk – Innovációk a hazai radioaktívhulladék- elhelyezésben
  • Plesz- Kereki Bianka- RHK- Innovációk a hazai radioaktívhulladék- elhelyezésben

(a program felépítése még változhat kissé)

A konferencián a részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük a jelentkezőket, mielőbb regisztráljanak az alábbi linken:

Jelentkezés

A jelentkezési határidő: 2023. október 13.

A személyes találkozásban bízva várjuk Ön, munkatársait, ismerőseit.